Láb-adozás, további vizslatások és furfangok - achillotomia után

2012. október. Műtét utáni gipszcsere az ortopédián. Megultrahangozzák a csípőjét is. Még mindig nem tökéletesen kifejlett, terpeszpelenkát kell viselnie... Szegény gyereknek bevágták a sarkát, most combig gipszben, plusz a pelenka, és még adjam rá a terpeszpelenkát is... kész kényszerzubbony. A doktor urak nem tudják, hogy fiúknak minél vékonyabb és szellőzőbb a pelenkája, annál jobb, mert különben befülled az ágyék, és felnőttkori meddőség lehet belőle. Igen, tudom, a csípője, meg a tökéletes egészségért meg kell szenvedni, de még jobb, ha nem szenvedünk, mert a szenvedés mindent csinál, csak egészséget nem. Inkább más megoldások: torna, amint lehet terpesztős hordozás, és a kifejlődést gátló tudat alatti akadályok eltakarítása...

A kezek masszírozása hat a lábakra

Tudtad, hogy ha valakinek masszírozzák, kezelik a kezét, az a lábaira is hatással van? (Hát hogyne lenne,  minden mindennel összefügg az emberi testben.) Ezt még a fiatalúr születése után mondta nekem az ÉFT-s dúlám. Azóta minden családtagnak napi feladata, hogy kezelje a kis kezeket. Az én ÉFT-s munkám mellett.

6 hetes ultrahang

Minden babát, aki koraszülött, vagy más problémás, visszarendelnek 6 hetes fej és hasi ultrahangra a születés kórházába. Minket is, és a műtét utánra esik ez a vizsgálat, begipszelt lábakkal visszük a picúrt. A vizslatáson nem látszik semmi jelentős probléma. A vesemedencéje még mindig nem tökéletes, de ugye már tudjuk, hogy ez a fiúknál gyakoribb, mint ahogy a dongaláb is gyakoribb. Ki fogja nőni. Természetesen nem keresik a kapcsolatot a veseprobléma és a dongaláb között, pedig könnyen lehet, hogy van...

A továbbiakat megrögzött materialista emberek megint csak inkább ne olvassák el, könnyen lehet, hogy nem lesz számukra emészthető...

Dongalábas gyerek: anyuka is ferdén áll!

A vizslatásról hazafele beugrunk látogatóba egy stresszoldó kollégámhoz. Beszélgetünk a gyerkőc lábügyéről, hogy milyen elváltozások vannak ilyenkor a lábban: 3 síkban is el van torzulva a rendes állapothoz képest. És találgatjuk, vajon mi az oka és hogyan lehetne még javítani rajta. A kolléga lenéz az én lábaimra, és kijelenti, hogy "anyuka is ferdén áll!" Igen, tényleg. Ha nem figyelek oda, én is befelé csámpítok... nem tehetek róla, feszülnek a térd feletti izmaim, hiába próbálok, nem tudok, nem kényelmes egyenesen állni. Ezen dolgozni kell.
Érdekes. Amikor a betegségügyben egy átlagos orvosnak felteszem azt a költői kérdést, hogy én mit csinálok / csináltam rosszul, hogy a gyerekem lába ilyen lett, és nekem mit kellene változtatnom, rögtön leállítanak, hogy ne hibáztassam magamat, nem csináltam rosszul semmit... én megértem, hogy az aggódást el kell csitítani, de ez nem hibáztatás, hanem ok-keresés, ami elvezethet a teljes regenerálódáshoz! De csak akkor, ha nem söpörjük a szőnyeg alá! Nem tudják, hogy ha a gyerekkel probléma van, a szülőn is szokott lenni tennivaló...

A sánta lány és a pránanadi

freeimages.com / dance-732255-m.jpg

A kollégám elmesél egy esetet, ami mostanában történt nála: eljött hozzá egy huszonéves fiatal lány, aki erősen sántított, mert a lába a fiaméhoz hasonlóan 3 síkban el volt torzulva. Természetesen a betegségügyben nem nagyon tudtak rajta segíteni. A kollégámtól most mindenféle kezeléseket kap, több technikával. Az Achilles ínját például pránanadival szerelgeti: energiával felmelegítette, megnyújtotta, majd az egészséges pozícióban rögzítette. Így most a lány, ha odafigyel, már tud egyenesen menni.
De jó! És a kollégám ki fog kapni, hogy ezt csak most mondja. Ha lesz még szükségünk Achilles ín nyújtásra, ezt fogjuk csinálni. Most már csak az maradt, hogy a gyerkőcből kiszedjem a műtét élményét, ha rosszul esett neki.

Szakszerű kezeléssel látszólag reménytelen állapoton is lehet javítani

Eszembe jut még egy történet. Egy kedves ismerősöm a nyakára tekeredett köldökzsinórral, agyvérzést kapva, a fél oldalára lebénulva született. A fejlesztő pedagógus anyja nem hagyta annyiban ezt az állapotot, addig tornáztatta és vitte a gyerekét mindenféle kezelésekre, amíg a bénulásából felnőtt korára annyi maradt, hogy az egyik keze rövidebb, mint a másik. És nem válogatott a kezelésekben, természetgyógyászhoz és akupunktőrhöz is elvitte, mert saját bevallása szerint, ha nem vitte volna el, nem tudott volna elszámolni a lelkiismeretével, hogy nem próbált meg mindent.
Nagyon tetszik ez a hozzáállás. Tényleg nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan ember!

Várjuk, hogy lekerüljön rólunk a gipsz.