Kicsi a világ és sok a véletlen

Első talpra állás -
dongaláb ide vagy oda

2013 júniusa. A fiatalúr már elég nagy ahhoz, hogy elmenjek vele a mozgásos-játékos-éneklős-mondókázós zenebölcsi foglalkozásokra. Ide anno a lányommal is jártam, és a hölgyemény sokat fejlődött mozgásban, kézügyességben, beszédben, énekben - ráadásul nagyon szerette is.

Ami jó a kezeknek, jó a lábaknak is

Tehát elkezdünk Kriszta "nénihez" járni, hogy jól érezzük magunkat, és hogy a kezek és a lábak blokkjai >>> ettől is tovább oldódjanak, alakuljon a dongaláb. Ezzel körülbelül egy időben, rácáfolva az előzetes orvosi aggodalmakra, hogy gyenge a fiatalúr peroneus izma >>>, és ezért nem fog tudni felállni, járni, eceterá, a gyerek 9 hónaposan teljesen normálisan talpra áll a járókában. Dobok egy hátast, és itatom az egereket. Nagy utat tettünk meg a születése óta, de erre nem számítottam.

Ha pozitív, és tálcán kínálja az élet: el kell fogadni!

És még további meglepetések várnak ránk. Egy országos haladó szellemű női Facebook csoportban egy tag felteszi azt a kérdést, hogy milyen szerencsétlenség történt velünk mostanában, ami először vereségnek álcázta magát, de aztán pozitív dolog lett belőle. Hozzászólok én is, hogy a dongalábat ebbe a kategóriába sorolom, mert a családdal együtt töltött időt is kaptunk hozzá, elég jó orvosokat ismertünk meg vele, és a kezelési folyamattal sokat tanultam az emberi test működéséről.

A bejegyzéshez hozzászól egy másik csoporttag, Kriszta is, hogy ő Bowen alkalmazó, és lehet, hogy tudná tovább támogatni a regenerálódást, ezért ha úgy gondolom, szeretettel vár minket manuális kezelésre. Ettől olyan jó érzésem támad, hogy rögtön rábólintok: jól hangzik, meggondolom (és magamban hozzáteszem, hogy persze, megyünk, erre a lehetőségre vártam). Csak utána kapcsolok, hogy de könnyelmű voltam, mert ha Kriszta például Nyíregyházán vagy Zalaegerszegen működik, akkor fogalmam sincs, hogyan fogunk hozzá elmenni, eljárni...

Pár perc nyomozás után kiderül, hogy nem Nyíregyházán, és nem is Zalaegerszegen működik...

Hanem ugyanabban az agglomerációs kisvárosban, ahol mi lakunk, pár kilométerre tőlünk...  

Na most vagyok teljesen paff! Ilyen nincs!!!

(Pedig már igazán hozzászokhatnék, hogy a fiam ügyeiben akkor járok a legjobban, ha rábízom magamat a Gondviselésre... már a születése >>> is hátborsóztató "véletlenes" körülmények között zajlott.)

Indul a Bowenes dongaláb kezelés

Egy-két héten belül indul a gyerek kezelése. Mindazonáltal Kriszta reálisan nézi a témát, nem kelt bennünk hiú ábrándokat. Például közli, hogy nem tudja, hány kezelés kell a teljes rendbejövetelhez. Viszont szükséges némi gondolkodás, hogy a Bowent be tudjuk illeszteni az akadémikus orvoslás mellé... ugyanis a módszer nagyon finoman, a kezelések után több napig dolgoztatja az emberi test önhelyreállító rendszerét a kezelés helyén. Ennél fogva a hatását sajnos tönkre lehet tenni durva rángató mozdulatokkal (radikális torna, csontkovácsolás, elektromos stimuláció...), extrém hideg-meleg hőmérséklettel, nem megfelelő vízfogyasztással és hasonlókkal. Tehát minimum 2-3 napnak el kell telnie a Bowen és a többi fizikai manipuláció között. Így a heti 1 Bowen kezelés mellett a napi kétszeri tornáztatást már csak óvatosan végzem, és az elektrosokkolást >>> is hanyagoljuk. Egyedül a műanyag sínek nem ártanak, azokat próbáljuk használni - azt is nehezen, mert a gyerek a legutóbb összekötött-kifordított lábú zsákbanfutót kapott az orvostól, amiben nem nagyon tud aludni.

Probléma van a gyerekkel, foglalkozz a szülővel

Kezdetben csak a fiatalember kapja a Bowent, aztán én is belekóstolok a technika gyönyöreibe és meggyőződök a hatásáról. Akkor, amikor a merev gondolkodású rokonság >>> kényelmetlen otthonában 1 hetet eltöltve olyan izomfeszüléseket szedek össze a hátamba, hogy hazaérve lebetegszek. Hiába kopogtatok akármennyit, és most hiába a virágcseppek szedése is... Így betegen vagyok kénytelen elvinni a picúrt Bowenre. Kriszta nem hagyja annyiban és kezelésbe vesz. A körülbelül 45 percig tartó néhány izomfogás és lelkifröccsök (ösztönzés, hogy engedjem el a negatív gondolatokat) után úgy ellazulok, hogy lefolyok a székről és majdnem elalszok... Ez nagyon meggyőzött!

Úgy érzem, (újra) sínen vagyunk!